Fénybemerülés – ünnepre hangoló női est aromaterápiával

Ahogy a természetben fogy a fény, s egyre fagyosabbak az éjszakák, úgy vágyik az emberi lélek fényre, melegségre és a közösség erejére.

A spirál, mint szimbólum ősidők óta kíséri az emberiséget. Első megjelenési formái már 24.000 évvel ezelőtt készült szakrális alkotásokban megjelentek. Mágikus módon hat ránk, elementáris erővel hív minket, mert a lélek belső útjaival rezonál, s termékenységszimbólumként a születés/újjászületés szimbolikáját testesíti meg.

A spiráljárás egy olyan utazás belső mélységeinkbe, mely átsegíthet az aktuális nehézségeken, segít megérkezni egy új életszakaszba, amikor bátran szembenézhetünk a legmélyebb sötétséggel, s odalent meggyújtva belső lámpásunkat, főnixként születhetünk újjá.

A megtalált közös lángnál mindenki meggyújthatja a saját fényét, és kijőve megoszthatja másokkal, hogy ezáltal egyre melegebb és világosabb legyen.

Az este során megjelenítjük az évkör szimbolikáját, az ünnepi időszak lényegét, lezárjuk a mögöttünk álló időszakot, és egy szimbolikus belső utazás keretében bejárjuk a spirált. Végül egy vezetett meditáció keretében a fahéj, a fenyő, a szegfűszeg és az ánizs terápiás hatású illóolajak segítségével merülünk bele a fénybe.

Engedd magad lelassulni és ajándékozd meg magad ezzel az élménnyel! Töltsd fel belső energiaraktáraidat az ünnepekre, hogy mások életét is beragyoghasd!

Az ünnep akkor ünnep, ha megteremtjük önmagunk és szeretteink számára.

Ha van kedved, hozhatsz némi nassolnivalót magaddal, amit az esemény végén közösen elfogyasztunk.

Helyszín: JógaTér, Szentendre, Árpád utca 6

Ára: 7.000 Ft

A részvételhez semmilyen előképzettség nem szükséges. A férőhelyek száma korlátozott, biztosítsd a sajátodat időben!

Szeretettel várlak,

Emese
„Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.
Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új meg ép,
Gyerekjátékot, – ó, boldog fogócska! –
S rászórni szórva mindent, ami szép.
Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.”
József Attila: Tél